Félelmetes, hogy az ember nap mint nap mennyi érzést legyőz, visszafolyt, elhallgat, eltitkol, eltakar.
S minden kimondatlan szó lelkünk súlyát nehezíti, és minden könnycsepp kicsit könnyít rajta.
Bármilyen érzések is kavarognak bennünk az arcunkra van írva, a
szemünkben tükröződik, az apró ráncainkban meghúzódnak, minden ránk van
írva.
A tekintet elárulja a kételkedést, a boldogságot, kételyeket, a
félelmet, a vágyakozást, a szomorúságot, a reménytelenséget, a
titkokat. Hiába az álcázó mosoly.
/Vándor Lélek foszlányok/
Olykor
szükségünk van valakire, aki megfogja a kezünket és felállít minket.
Olykor szükségünk van valakire, aki begletteli a üreget a szívünkön, aki
megtölti reményekkel és hittel a lelkünket. Olykor nem megy egyedül. És
igen, ez az Élet. Olykor nagy szükségünk van egymásra. Ezt nem kell
szégyellni! Csak nyújtsd ki a kezed és hagyd, hogy valaki megfogja és
segítsen.
Forrás: Facebook /Vándor Lélek foszlányok/
Az igazán nagy dolgok az apró rezdülésekben érhetők tetten.
Mennyivel szegényebb a tenger végtelen felszíne,ha nem fodrozzák
hullámok,mennyivel egyhangúbb a kék ég,ha nem csipkézik apró felhők,és
milyen halott az erdő is ha a fák ágain nem fészkelnek a madarak,a fűben
nem nyüzsögnek parányi bogarak.
Ilyen a lélek is:ha nem figyelünk az alig észrevehető,apró örömökre,az élet szépségének legjavát veszthetjük el.
/Elisabeth Lobber/
